„Gyarapszik a közösség”
2017-05-27

A program májusi önkéntes napja alkalmával a résztvevők érdekes tájékoztató előadásokat hallgathattak meg a nap témájához kapcsolódóan: Nagy Erika családgondozó – szakmai tapasztalatára is támaszkodva – a családi kör bővülésének örömeiről beszélt, ugyanakkor ezzel párhuzamosan nehézségeit, legfontosabb kihívásait is hangsúlyozta, Horváthné Bedőcs Lívia családanyaként pedig a várakozás és felkészülés időszakáról, a gyermekvárás lélektanáról beszélt, saját emlékeit és tapasztalatait is megosztotta előadásában a jelenlévőkkel. Az elméleti ráhangolódást és fejtágítást követően gyakorlatias felkészítő foglalkozásokon vehettek részt a megjelentek (ismerkedés a rendelkezésre álló eszközökkel, kreatív ötletelés, internetes kutakodás, kézműves sablonok válogatása, elkészítendő ajándékok konkrét kijelölése), majd a kora délutáni órákban a megfelelő és szakszerű elméleti és gyakorlati felkészülésnek köszönhetően eredményesen sor kerülhetett a kreatív kézműves gyermekváró ajándékok elkészítésére és kihordására, a gyermeket váró párok legnagyobb meglepettségére és örömére. Az élménynapon elsősorban a fiatalabb korosztály képviseltette magát, de kivették részüket az idősebbek is a közösséget építő örömszerző meglepetések elkészítéséből.