„Jó ízzel, jó szívvel”
2017-09-13

A program szeptemberi önkéntes napja alkalmával a résztvevők érdekes tájékoztató előadásokat hallgathattak meg a nap témájához kapcsolódóan. Szalai Lászlóné a Gyermekjóléti és Szociális Intézmény vezetőjeként szakmailag és magánember szemével is elemezte és értékelte a leggyakrabban előforduló és megfigyelhető szociális problémákat, tapasztalataira alapozva beszélt a társadalom tagjainak egymásra utaltságáról, a közösségi összetartás és összetartozás jelentőségét hangsúlyozta. Bozzay Karolin előadása már inkább az önkéntes nap gyakorlati oldalához kapcsolódott, a gyümölcsök (elsődlegesen a szilva és az alma) feldolgozási és felhasználási alternatíváit ismertette meg a jelenlévőkkel.
Az elméleti ráhangolódást és fejtágítást követően gyakorlatias felkészítő foglalkozásokon vehettek részt a megjelentek (szezonális gyümölcstermesztés, növényápolás a különböző életszakaszokban, szakszerű és eredményes feldolgozás, felhasználás módjai, eltarthatóság feltételei stb.), majd a megfelelő felkészülést követően eredményesen sor kerülhetett a gyümölcslekvár közös megfőzésére, adagolására, kitöltésére, az üvegek díszes felcímkézésére, majd kihordására a leginkább rászoruló helyi családok számára, így építve tovább a közösséget.