„Közösségi szerepvállalás a tisztább településért”
2019-04-29

A program áprilisi önkéntes napja alkalmával a résztvevők érdekes tájékoztató előadásokat hallgathattak meg a nap témájához kapcsolódóan. Somogyiné Varju Hajnalka előadása során a környezeti fenntarthatóságról, annak legfontosabb szempontjairól hallhattak a megjelentek, új ismereteket szerezhettek többek között a környezettudatosságról, a környezetbarát szemléletről és a tudatos fogyasztásról. Tóth Margit Kornélia „Tisztaság kívül és belül” című ráhangolódó előadása során a résztvevők konkrét ötleteket hallhattak a mindennapi környezettudatossághoz kapcsolódóan, de azt is kiemelte, hogy – személyes tapasztalatai alapján – milyen párhuzamosság figyelhető meg környezetünk tisztasága és saját belső tisztaságunk, mentális egészségünk között.

Az elméleti ráhangolódást követően gyakorlatias felkészítő foglalkozásokon vehettek részt a megjelentek (környezettudatosság fogalma, legfontosabb szempontjai, fenntarthatóság, tudatos fogyasztás, környezetvédelem, ökológiai lábnyom, „környezetvédő propaganda”, mit tehetünk érte egyénileg, a témával foglalkozó szervezetek és tevékenységük), majd a megfelelő felkészülést követően eredményesen sor kerülhetett az önkéntes nap keretében a figyelemfelkeltő plakátok elkészítésére, kihelyezésére, illetve a település közösségi megtisztítására. A plakátok elkészítésében leginkább a fiatalok jeleskedtek, a szemétszedésből azonban már lelkesen kivették részüket az idősebbek is.