„Tanévkezdés önkéntességgel”
2017-08-25

A program augusztusi önkéntes napja alkalmával a résztvevők érdekes tájékoztató előadásokat hallgathattak meg a nap témájához kapcsolódóan. Ákos József Gézáné „Új tanév, újult erővel” címmel tartotta meg ráhangolódó kiselőadását, nosztalgikus hangulatban visszaidézve diákéveit, a tanévkezdések sajátos hangulatát, a vegyes érzelmeket, személyes emberi és szakmai tapasztalataira alapozva mind a diákok, mind pedig az értük tevékenykedő pedagógusok szemével. Tóth Margit Kornélia a tanévkezdés tárgyi feltételeire helyezte a hangsúlyt, a tankönyvek és tanszerek beszerzéséről, az oktatási anyagok és módszerek fejlesztésének szükségességéről beszélt.
Az elméleti ráhangolódást és fejtágítást követően gyakorlatias felkészítő foglalkozásokon vehettek részt a megjelentek (ruhaanyag kézi feldolgozása, szakszerű és biztonságos bánás a varrótűvel, tankönyvek szétválogatásának szempontjai, tételes ellenőrzőlista használata, tanszerek osztályozása, csomagolása, és dobozolása stb.), majd a megfelelő felkészülést követően eredményesen sor kerülhetett a tankönyvek szétválogatására és kiosztására, és a tanulók sorban átvehették szép színes tornazsákjaikat, így kezdve az új tanévet.